Hányszor mondtad már ki ezt a mondatot? Hmm, érdekes belegondolni, igaz? Én nagyon sokszor mondtam már és az az igazság, hogy nagyon sokszor nem volt igaz. Nem tettem meg mindig mindent, de sokkal könnyebb volt ezt mondani. Próbálkoztam én, nem erről van szó, de mindig lehetett volna még mit tenni, hogy a dolgok változzanak vagy elérjem a céljaimat, de mennyivel könnyebb volt meghátrálni és legyintve azt mondani „Én már mindent megtettem, ebben ennyi volt.”

Ma, amikor azon gondolkodtam miről írjak nektek és hirtelen bevillant ez a téma azért be kell valljam jól arcon vágott engem is. Eszembe jutott, hogy hányszor hagyta el ez a mondat a számat, mert már nem volt kedvem semmit csinálni és könnyebb volt feladni az egészet, mint hogy még egy kis energiát belefektettem volna. Könnyebb volt mindent elengedni és másokat hibáztatni, hogy miért is nem sikerült, mert egyszerűen képtelen voltam felelősséget vállalni a tetteimért és cseppet sem voltam kitartó. Nagyon rossz ezt beismerni magamnak, de ennek is itt az ideje. :) Sokszor azért írok le dolgokat, hogy lezárjam, hogy felszakítsam a sebeket, mert úgy érzem, ha nyoma is van, még könnyebben tudom elengedni. Most is megértem arra, hogy erről tudjak „beszélni”. :) Ha belegondolok abba, hogy a fogyókúra hányszor bukott el emiatt és hány próbálkozás után mondtam ki ezt a mondatot… ooooo belegondolni is rossz.  :D Soha nem tettem meg mindent. :D Igazából kerestem pár kifogást, amire rá tudtam húzni a sikertelenséget és ezt beszéltem be magamnak. De ennek ezennel VÉGE!!! :) Hibázok, de vállalom a felelősséget. :) Augusztus környékén elkezdtem a napi ötszöri étkezést, amit olyan decemberig tudtam is tartani, aztán elengedtem magam. Nem figyeltem oda, nem készültem fel az étkezésekre és teljesen hagytam, hogy elússzon, amit felépítettem. Ennek természetesen meg is volt az eredménye. Szerencsére ügyesen tartottam az -5 kg-ot, de 2 kg folyton mászkált és a tükör újra ellenség kezdett lenni nem pedig barát. Szerencsére időben nyakon csíptem magam és újra odafigyelve, előre készülve vágok neki a mindennapoknak. :) Új lépés is következett, váltottam egy-két terméket, ami nálam a legnagyobb előrelépés, mert idáig soha nem jutottam el, hogy kókuszolaj legyen itthon, vagy zabliszt, vagy bármi ilyesmi. Aztán tessék, igyekszem mindent megtenni a változásért, de persze csak olyan Dornitásan, hogy nyomás ugye ne legyen. ;)

Ezt a mondat természetesen vonatkozik az emberi kapcsolatainkra is. Nagyon sokszor nem tettem a változás érekében, úgy gondoltam, hogy majd minden megoldódik szép lassan, de NEM!!! Időt kell adni magunknak és a másik félnek is, és ami a legfontosabb beszélni kell. Ha ez elmarad, akkor várhatjuk a csodát, de nem valószínű, hogy pozitív lesz, vagy csak felületesen, hiszen egy tüske mindig ott fog nyomni addig, amíg nem vagy hajlandó foglalkozni vele. Jelenleg gyakorlom ezt a folyamatot is és igyekszem mindent megtenni, hogy előrébb jussak én is és azok a kis csodák is, akik körülöttem vannak. :) Tanuljunk meg beszélni és szánjunk időt mindenre és mindenkire. :)

Most már tudom, hogy akkor mondhatom ki ez a mondatot, hogy ha felteszem magamnak a kérdést „Mindent megtettem az ügy érdekében?” és a válaszokat átnézve arra jutok igen, semmi sem maradt bennem, semmilyen lehetőség nincs, amit ne próbáltam volna, akkor kimondhatom, hogy eljutottam ide. De csak szólok, hogy elég sokáig van mit csinálni. ;) Lehetőségek tárháza van előttünk, ha kinyitjuk a szemünket. :)

Puszi, Dornita :)